Bocsárdi László rendező, a második sepsiszentgyörgyi nemzetközi színházi biennále, a Reflex igazgatója a reflexióról, a magyar színházi szakma zártságáról és a szembesülés fontosságáról. Vagyis arról, miért kerülhetnek egy programba olyan rendezők, mint Koršunovas, Krystian Lupa, Viktor Rizsakov, Andrei Şerban, Emma Dante, Herbert Fritsch, Bagossy László, Bocsárdi László, Victor Ioan Frunză…

– Szűken vett, színházi értelemben a reflex szó számomra a gyors reagálást jelenti, vagyis valamilyen eseményre, valamilyen akcióra adott gyors választ. Egy érzékeny ember vagy bármilyen élőlény közvetlen, rögtön történő reakciója leginkább reflexszerű. Ilyen értelemben a színház is egy érzékeny organizmus, ami reflexszerűen reagál az őt körülvevő dolgokra, az újonnan kialakuló helyzetekre, olyan módon, hogy ezeket a helyzeteket leképezi, és megpróbálja a színház lehetőségeivel körülírni, kérdéseket feltenni ezzel kapcsolatosan. De a reflex szóban ott rejlik a reflexió is, ami már egy elmélyültebb, mérlegelés utáni válaszreakciót jelent. Ebből a szempontból ez a fesztivál a kortárs színház komoly szakmai találkozó-műhelye szeretne lenni, ahol szembesülni lehet a kortárs európai színjátszás fontosabb kinövéseivel, lehetőségeivel, jelenségeivel, persze, a teljesség igénye nélkül.

– A Reflex egyik fontos célkitűzése, hogy a saját színházi állapotunkat az összehasonlítás segítségével tudatosítani tudjuk és ennek segítségével képesek legyünk tovább lépni. Ilyen összefüggésben engem elsősorban az érdekelt, hogy a hasonló történelmi múlttal és kulturális kontextussal rendelkező régió, Közép- és Kelet-Európa színházaiban mi zajlik. Elsősorban onnan hívunk előadásokat, és így mindannyian szembesülni tudunk azzal, hogy ennek a régiónak a színházai milyen módon reflektálnak a bennünket körülvevő valóságra, a kialakult helyzetre. Azért gondolkodtunk ebben a régióban, mert ez valamikor egy többé-kevésbé összefüggő kulturális térségnek számított, és fontos kérdés, hogy ez a kulturális kontextus mennyire szakadt szét illetve mennyiben őrizte meg az összefüggésrendszerét. Továbbá, hogy ehhez képest miben tér el, hogyan nyilvánul meg egy ma érvényesnek tekinthető nyugat-európai színházi forma. Ezáltal kialakulhat egy nagyon izgalmas, szakmai és kulturális értelemben véve is izgalmas párbeszéd.

– Néha az az érzésem, hogy a magyarországi színházi szakma mintha ódzkodna attól, hogy egy igazán komoly nemzetközi színházi fórumot hozzon létre, amelyben egymás mellé kerülhetnek a jelentős színházi kultúrák produktumai. Persze, időről időre megjelennek Magyarországon fontos külföldi előadások, de inkább csak véletlenszerűen, és így viszonylag kisszámú közönség ismerkedhet meg velük. Hiányzik a tudatos, következetes építkezés. Például a Trafót tekinthetjük egy olyan helynek, ami kaput nyitott a kortárs európai színjátszás kuriózumai felé. A Reflex fesztivál megszületésének gondolata is kapcsolódik ehhez, mert úgy éreztem, hogy szükség van hiánypótló színházi találkozókra. Látva azt, hogy, például, Románia tele van színvonalasabbnál színvonalasabb nemzetközi színházi rendezvényekkel, és ez milyen termékenyítően hat a román színházi kontextusra, biztos vagyok benne, hogy a magyar színházi élet sokat profitálhatna abból, ha tágra nyitná kapuit a nagyvilág felé.

Gondolatok Kozma András által a
Reflex fesztiválon készített hosszabb interjúból