| „Senki sem akadályozza a színházi szakmát” |
|
1 / 2 oldal
A fesztiválok léte a korábbi években a késve kiírt NKA pályázatok mellett az utolsó vagy az azutáni pillanatokban kilobbizott különkeret(ek)ből adagolt forrásokon múlt. Ennek vége? A pályázati kiírások az idén nem késtek, az új kuratóriumi rendszer felállítása zökkenőmentes volt, és a fesztiváltámogatásban is nagyot léptünk előre. A tervezettnél több pénzt, az eredeti 460 millió forintos keret helyett 772 milliót osztott szét idén az illetékes kollégium a kiemelt fesztiválok között. Három éves megállapodást is kötöttünk a miniszterrel (akkor még Nemzeti, ma már Emberi Erőforrások Minisztériuma – a szerk.), aki 2012-ben 100, 2013-ban és 2014-ben 400-400 millió Ft-ot enged át a keretéből, s annak felhasználásáról is az illetékes kollégium dönt majd. A döntéssel kapcsolatos nyilatkozatában arról is beszélt, hogy a fesztiválok több éves támogatásra is pályázhatnak a jövőben. Mivel a miniszteri megállapodás három évre szól, erről a keretről előre tudjuk, hogy létezik. Azt javasoltam a kollégiumnak, hogy már ősszel írják ki a „hosszú távú” pályázatot. (…) A POSZT 2010-ben 60 milliót, tavaly 45, az idén 30 milliót kapott. Az idei mezőnyben ez volt a legmagasabb kategória. Nincs itt valami ellentmondás? Mivel kevesebb az önkormányzati és magánszektorból begyűjthető pénz (elég, ha csak a gazdasági válságot hozom fel okként), ezért az állami forrásoknak – köztük az NKA-tól pályázhatónak – a hiányt kell pótolnia. Mégpedig úgy, hogy minél több fesztivál, rendezvény életben maradásához járuljunk hozzá, az újaknak pedig az induláshoz egy nagyobb lökést tudjunk adni. Azt is fontos tudni: nem egy kalap van az egész fesztiválpiac támogatására. 80 milliós keretre pályázhatnak a 20 milliónál kisebb költségvetésűek és 300 milliós alapot hoztunk létre a gasztronómiai-kulturális fesztiválok támogatására, ebbe a turisztikai terület is „beszállt” 100 millióval. Miért nincs Magyarországon nemzetközi – és legalább regionális rangú –, kimondottan színházi profilú fesztivál? Mi kellene hozzá? Csak pénz? Szakmai szándék. Könyves példát mondok: a mezőgazdasági könyvhónapot egy szűk szakmai kör elhivatottsága és ügybuzgalma hozta létre és működteti sikeresen. Ha valaki egy ügyet végig akar vinni, kezdjen el szervezkedni, forrásokat találni, állítsa maga mellé a politikát. Senki sem akadályozza ebben a színházi szakmát. Nem az NKA-é ebben a kezdeményező szerep. Ha lesz ilyen szándék, ötlet, terv, amihez a színházi közösség valamilyen formában támogatást kér, akkor majd lesz mit mérlegelnünk. Az interjút készítette: L. Simon László gondolatai a fesztiválok minősítéséről, a hosszú távú finanszírozás megoldásáról, a TAO-ról, a csökkenő támogatásokról… Az interjú teljes terjedelemben a Magyar Teátrum új mellékletében, a Szín-tézis első számában olvasható. A lap 2012. június 13-tól a megvásárolható az újságárusoknál. |
| Utolsó frissítés: 2012. június 15., péntek 11:36 |





