Rálik Szilvia a Tosca próbáján, MiskolconRendhagyó Tosca-előadás(oka)t rendez Vidnyánszky Attila a „Bartók+Puccini 2012" Operafesztiválon Miskolcon. Az ingyenes előadásokon nagy énekesek lépnek fel, és három helyszínre várják az érdeklődőket. A második felvonás június 13-án a miskolci Városház téren, a teljes Tosca június 15-én az Avasi kilátónál látható 21 órától.

Tosca - a főpróba

Az első években a „Bartók+…” mottója így szólt: „Zene várost épít”. Most a „Legyen az opera mindenkié” a jelszó.

Az „építési” mottó is érvényben van még, hiszen akárcsak egy valódi építkezés esetében, némi felfordulást okoz a kultúra a napokban Miskolc belvárosában. Ha a kultúra városépítő jellege azzal jár, hogy egy Tosca-próba miatt pár órára leáll a belvárosi villamosközlekedés, az rendben van. Ne csak a baj miatt álljon meg a forgalom, hanem azért is, ha a polgármesteri hivatal előtt egy szimfonikus zenekar Puccinit játszik, és Tosca énekelve lép ki a fotocellás ajtón, hogy Cavaradossival duettet énekeljen.

És tényleg így van: a Tosca első két felvonását Miskolc belvárosában, a Szent István és a Városház tér két pontján játsszák 11-én és 13-án, hogy aztán a teljes opera az Avasi kilátóhoz költözzön 15-én, ahol a kilátó futurisztikus-romos környezete válik a Puccini-opera nevezetes helyszínévé, a római Angyalvárrá.

Vindyánszky Attila az utcai Tosca rendezése közbenA Tosca-próba is nyilvános volt 10-én, vasárnap délelőtt és koradélután: a villamos nem járt, a dolgukra sietők pedig meg-megálltak, és nézték az első felvonás próbáját. Láthatták, amint Kesselyák Gergely karmesterként instruálja a Miskolci Nemzeti Színház zenekarát, akik az időnként megeredő esőben esernyőerdő alá bújtak. Láthatták, amint olyan nagy énekesek járnak-kelnek az utcán, mint Rálik Szilvia (Tosca), akit eddig csak színpadi távolságból láthattunk (legutóbb tavaly, a Kékszakállú Juditjaként a Nagyszínházban), vagy Kiss B. Atilla (aki többek között a Carmenben és a Jenufában lépett a miskolci deszkákra).

A járókelők, érdeklődők láthatták, hogy a járda szélén álló kis kerek asztalnál ül egy férfi, aki mikrofonba beszélve ad utasításokat, kér és magyaráz, s ha kell, felpattan és hol ezzel, hol azzal vitat meg valamit: ő a rendező, Vidnyánszky Attila.

Annak érdekében, hogy a nézőkhöz közel vigyék az operát, a Tosca minden eseménye – a 11-i első és a 13-i második felvonás, valamint 15-i teljes előadás – INGYENES. Így lehet az opera mindenkié, nem csupán a sok pénzt áldozni hajlandó és képes kiváltságosaké, akik elegáns színházépületekben élvezhetik a műfajok királynőjét.

A próbák nyilvánosságával pedig az a cél, hogy bárki bepillanthasson egy előadás születésének folyamatába: látni például, hogy egy jelenetet, akár egy mozdulatot hányféleképpen lehet megoldani; hogy nem mindegy, hol állnak a szereplők, mekkora a távolság közöttük… Mindez a rajongók számára érdekes. Ám aki operai élményt keres, aki a Toscára kíváncsi, könnyen csalódhat egy-egy próbán. A színházi próba ugyanis a külső szemlélő számára sok esetében céltalannak tűnő várakozással telik, leállások és újrakezdések sorozata, amelyet értelmetlennek tűnő szünetek tesznek unalmassá. Aztán egyszer csak – a kívülálló nem is érti, miért – belevágnak… Aztán leállnak újra, és megismétlik…

Így zajlott a Tosca első felvonásának Városház téri főpróbája is június 11-én.

Győzött a Tosca - első felvonás

Tosca - Miskolci OperafesztiválHa a háborút még nem is nyerte meg a „Bartók+…”, egy csatányi fényes győzelmet már aratott. A szabadtéri és ingyenes Tosca első felvonása nagy siker. A jó hadvezér persze háborút akar nyerni. Ez a háború pedig nem más – hirdeti Kesselyék Gergely fesztiváligazgató –, minthogy „Legyen az opera mindenkié!” Hogy újra sokan megszeressék ezt a műfajt. Ezért keresik a módját annak, hogy a műfajok királynőjének nevezett operához minél többen hozzájussanak, olyanok is részesüljenek a magaskultúra élvezetéből, akiknek egyébként eszük ágába sincs, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy színházjegyet váltsanak. Nem titkolt cél az sem, hogy a formabontó szabadtéri előadásokat látva a fiatalok is ráérezzenek e nemes csemege ízére. Szívből kívánjuk, hogy legyen a szervezőknek igaza, és hosszú távon valóban növelje az operarajongó közönség számát egy-egy olyan magas színvonalú és ingyenes operaesemény, mint az utcára vitt miskolci Tosca.

Hétfőn este, a Miskolci Operafesztivál negyedik napján sok száz ember önként egy „ócska” opera megtekintését választott programnak. Sokan az esti tévézés gagyidózisa vagy a foci EB helyett. Jól tették. Jelentkezzen, aki megbánta.

Miskolc belvárosában a modern városháza épületének oszlopos bejárata és tornya (építész: Viszlay József) jelezte a római Szent András templomot, ahol Cavaradossi, a festő dolgozik, és ahová a börtönéből megszökött Angelotti menekül.

Még mielőtt azonban a történetben idáig jutottunk volna, vagy egyáltalán elkezdődött volna az előadás, megszólíttatott a produkcióra várakozó, kordonok mögött álló kíváncsi nagyérdemű. A Sekrestyést alakító Hábetler András ráhangoló konferansziéja elején még kereste a hangnemet. Nagyon mélyről indított: „azt szokták mondani – fejtegette –, hogy az operában kövér férfiak és nők ordítoznak, de ez nem igaz”. Aztán meg azt, hogy „bevallom őszintén, nekem a Tosca kedvencem” – és ezt olyan kikacsintással tette, mint aki az „őszintét” mondja. Pucciniről megjegyezte, hogy nagy gazember volt, mert többek között szerette a nőket… A közvetlenkedő hangnemből szerencsére folyton kiesett Hábetler, és a nők kapcsán átváltott arra, hogy Puccini szoknyabolondságáért máig hálásak a szopránok, hisz a világ legnépszerűbb operáiban (n)ők a főszereplők. Majd a közönséggel együtt számba vette Puccini műveit, úgymint… Ez már rendben volt, és többnyire ügyesen mozgatta Hábetler ráhangolásként a közönséget. Az egyik technikai szünetben kifejezetten ütős poént eresztett meg: „aki fel tud sorolni öt olasz zeneszerzőt, akinek nem i-re végződik a neve, visszakapja a jegy árát”. Abból a gondolatmenetből azonban, hogy ha az opera mindenkié, miért nem magyarul éneklik például a Toscát, nem igazán tudott meggyőzően kikeveredni – de már kezdődött is az előadás, így ezt a kérdést most válaszolja meg mindenki magának.

A Tosca első felvonása jól sikerült. Sőt! Amikor Cavaradossi első áriáját megzavarta egy technikai malőr, Kiss B. Atilla rövid szerelés után megismételte a slágert, és hálásak voltunk a duplázásáért. A nagyszerű Rálik Szilviát (Tosca) dívaként tapsoltuk meg, de osztatlan sikert aratott Szvétek László (Angelotti) és Martin Bárta (Scarpia) is. A Sekrestyés (Hábetler András) lubickolt operai szerepében is, de láthatóan mindenki élvezte ezt a különleges helyzetet – többek között azért, mert a közönség örömködve díjazott minden megmozdulást.

A Tosca rajongói (otók: Miskolci Operafesztivál)Nagy taps fogadta a felröppenő galambokat és a városháza tornyából szórt piros szalagesőt. A festő, Cavaradossi vörös angyalkái a közönség soraiból sereglettek a színre, és a Tosca rajongóit adó statisztéria is elvegyült a nép között (a Miskolci Nemzeti Színház következő évadát hirdető szórólapot osztogatva). Nagy tetszést váltott ki a felvonás végi menet: egy száz főnél népesebb, hét együttesből összeállított kórus vonult végig a Széchenyi utcán (kár, hogy ők nem voltak kihangosítva). A Kesselyák Gergely vezényelte Miskolci Nemzeti Színház zenekara jól szólt, a muzsika betöltötte az egész Városház és Szent István teret, és még a távolabb falatozók, sörözgetők, gyereksétáltatók is Puccinit hallgatták.

A Tosca nagyszerű választás egy ilyen, sok száz nézőt vonzó rendezvényre. Dallamos, talán sokak számára ismerős slágerekkel teli, magával ragadó muzsika.

Hétfőn egy felvonást láttunk egy nagyoperából, mégsem volt hiányérzetünk a végén – és már várjuk a második felvonást (június 13., Városház tér, Miskolc; 21:00 óra).

A Tosca első felvonása több lett, mint fesztiválesemény. Ünnep lett. A zene, Puccini, a művészek és a közönség ünnepe. És ez a darab valamennyi közreműködője mellett Vidnyánszky Attila rendezőnek köszönhető. „…azoknak a majdnem testi élvezeteknek, amelyeket Puccinitől kapunk, emléke bennünk marad” – írta Csáth Géza Pucciniről 1908-ban. Vidnyánszky Attila az a fajta emocionális rendező, aki olyan felfokozott érzelmeket gerjeszt a színen, amelyeket „testi élvezet”-ként él meg a nyitott és ráhangolódni képes néző. A felröppenő galambok kiváltotta spontán örömtől az énekeseket tiszteletben tartó jelenetépítésen át a monumentális kórusjelenetek pátoszáig minden ezt szolgálja – a műhöz, a szerző szándékhoz való hűségen keresztül.

Az ünnephez nem kellett más, „csak” nagyszerű művészek, egy kis rendezői varázslat, és Puccini. A régi jó Puccini.