Vass Magdolna, Trill ZsoltA Csokonai Színház hófehér padlójú balett-terme. Üres tér. A tetőablakokon beömlik a fény. Három színész és a rendező. Ádám (Trill Zsolt), Éva (Vass Magdolna, mindketten a beregszászi társulatból) és Lucifer (a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházból átruccanó Pálffy Tibor). Nincs se súgó, se asszisztens (rá persze szükség volna, de még az Aladdinban van dolga pár napig). És nincsenek kellékek se.

Vidnyánszky fél kézzel egy cédé-lejátszón erősíti és halkítja az előadás zenéjét. Másik karjával egy kottaállványra támaszkodik, kezében a Tragédia agyonolvasott kötete. Saját példányukba csak időnként pillantanak bele a színészek. A szövegét mindenki tudja. A mostani Trill-Ádám a hajdani Trill-Luciferét is, Vass Magdi a sajátja mellett mindkettőjükét. Trill helyzete különleges, talán színháztörténeti is, hiszen fiatal Ádámokból lettek már Luciferek. De hogy fordítva is történt volna ilyen, mint most Trill esetében, arra a stáb nem tud példát. Lehet, hogy volt, de mindenképpen ritkaság.

Az első jeleneteket kezdik hárman elemezni. És még napokig ezt teszik majd…

Pálffy TiborNem Madáchot követi Vidnyánszky az elején. A harmadik szín egyik mondatával kezd. „Hová lett énem zárt egyénisége”. Az eredetiben a „lesz” szerepel, de Vidnyánszky Ádámja már elvesztette énjének zárt egyéniségét, ezért kerül az ige múlt időbe. Kívül vagyunk Paradicsomon. A mi életérzésünk Paradicsomon kívüli. Ádám és Éva ássák a földet, melyet nekik adott az Úr. A munka monoton ritmusa akár egy koporsó szegelése. Vagy „valóban” koporsót szegelnek? A közelben Lucifer.

– Ezer évek óta megy már az ásás… ha egy ember életét nézzük, akkor húsz éve ugyanaz a gürc. De miért pont most indul be ez az egész? Mi az, amitől betelik Ádámnál a pohár? – kutatja Vidnyánszky az első elemzőpróbákon.

Pálffy is túl van már egy Lucifer-alakításon. Trill és Vass Magdi, nem beszélve Vidnyánszkyról, ki tudja, már hányadszor rágják végig ezeket a kérdéseket, amelyek csak újakat szülnek. Amilyen kézenfekvő egy-egy kérdés, olyan nehéz, sokfelé ágazó lehet a válasz.

– Nem kell most eldönteni. Csak gondolkozzunk rajta – nyugtatja a színészeit Vidnyánszky, mert most még, ahogy mondani szokta, csak felpacnizzák a jeleneteket.

Már az első próbákon szól a jelenetek zenéje (Verebess Ernő), már mozdulatok, gesztusok társulnak a szavakhoz. Szó, mozgás, gesztus, zene – ezeknek egyszerre kell működniük a térben. A tér ritmusa, zenéje – a Vidnyánszky-szótár fontos fogalmai.

Kornya István
Fotó: Máthé András