William Shakespeare: Ahogy tetszik

Bemutató a Csokonai Színházban: 2009. november 13.

Shakespeare mellett nem kell ügyvédként szólnunk. A világ valaha élt legérvényesebb drámaköltője, s egyik legszellemesebb vígjátékírója. Attól tud örökérvényű lenni, hogy a szikrázó filozófiát, a magasröptű gondolatokat egészen köznapi eseményekbe ágyazza be. Olyanokba ráadásul, amelyek az emberiség történetében minduntalan, a mai napig visszaköszönnek. Az Ahogy tetszik sem légből kapott mese.

Élt egyszer, még a tartományok sokaságából álló Franciaországban egy trónbitorló, aki hercegbátyját, a jog szerinti uralkodót megfosztotta hatalmától. A trónfosztott herceg, hűséges kíséretével az Ardennes-i erdőkbe vette be magát. Sorscsapásnak hinnénk száműzetését, ám hamar, és nagyon kellemesen csalatkozunk. A háborítatlan természetben a főúri hajléktalanok lelkét hamar átjárja a szabadság nyugalma.

Engem sem vonz az erdőn túli világ, a torzsalkodás, a világban uralkodó erőszak, az irigység, a pénzéhség; az, hogy ki akarom a másikat szorítani, nem hagyok teret neki, még akkor sem, ha a testvéremről van szó. Inkább a vágyakról, az álmokról mesélek, arról, ahogy nekem tetszene az élet: milyenné szeretnék válni, milyen embereket szeretnék látni magam körül. Modern reneszánsz vígjátékot kínálok, bizonyítandó, hogy itt és most is, ki lehet szakadni, le lehet vetkőzni a világ megannyi iszonyatát, és szabad szerelmesen ízlelgetni a titkokat.

Az én erdőm a szó mélyen Rousseau-i értelmében vett természetiséget idézi: azt, amelybe kilépve, az ember visszatalál önnön természetéhez. A kiszakadás - beilleszkedés. Nem a Szentivánéji álombeli helyzet, amelyben az erdő a tudatalattink erdeje. Itt az átöltözések újjászületések: életből életbe való átlépések, önmagunk kipróbálása egy másik lényben. Szabadjon akár a másik nemben is, hitelesnek eljátszanom magamat! A szabadságom az, hogy játszhatom, s a játékomban bármit megtehetek.

Shakespeare drámaművészete érett korszakában (1595-1600), komoly királydrámák (II. Richárd, V. Henrik) és néhány kiemelkedő tragédia (Rómeó és Júlia, Julius Ceasar) között alkotott két vígjátékot (Szentivánéji álom, Ahogy tetszik). Alighanem az örömforrásokat kereste bennük. Azt gondolom, a Halottai pompa megrendezése után nekem ugyancsak „vissza kell térnem" az életbe. Az egyik túlélési lehetőség, hogy fölveszem a bohócsipkát, amitől benne is vagyok a világban, meg kinn is vagyok belőle. És megidézem a szerelmeseket! A szerelem mindent legyőz - a halált is. Merjük nyakon ragadni az időt: kitágítani, a végtelenig terjeszteni a szabadság, a boldogság illékony pillanatát!