Színészválogatás-performansz, október 16., szombat, 18:00 -19:30
Tar Sándor “Szőke Város” című verse alapján (1969, Drezda)
Közreműködők: a Csokonai Színház társulatának tagjai és André Vida szaxofonon
Csokonai Színház – Csokonai Irodalmi Labor, Kiállítóterem, 4024 Debrecen, Kossuth utca 1.

Németh Hajnal, "Szimultán Város", filminstalláció, 2021, Keresztes Tamás és André Vida
Németh Hajnal, “Szimultán Város”, filminstalláció, 2021, Keresztes Tamás és André Vida

Az előadásra kerülő darab egy részben instrukciókon alapuló és koreografált, de alapvetően az egyéni improvizációnak teret adó nyilvános színészválogatás. Tulajdonképpen egy “Tar Sándor casting”, tehát Tar Sándor személyének megformálása több színész által, korra és nemre vonatkozó elvárások nélkül. A nyilvános színészválogatás alapja Tar Sándor “Szőke város” című versének, illetve a vers részleteinek felolvasása, vagy egy kiemelt részlet rövid, jelenetszerű előadása, melyet egy improvizatív zenei előadás kísér. A happening-szerű előadásnak a közönség is részese lesz, mivel a casting egy nyitott és átjárható helyzetben történik. Maga a színészválogatás tulajdonképpen céltalan, pontosabban öncélú, hiszen nincsen semmilyen konkrét darab vagy film, ami megvalósulna ezt követően, illetve senki nem kerül kiválasztásra. A performansz idejére viszont minden jelölt Tar Sándorrá válik, azonosulva személyével, kortól, nemtől, bármilyen tulajdonságtól függetlenül. – Itt valamiért eszembe jutott a film “Being John Malkovich” Spike Jonze rendezésében 1999-ből, innen ered a performansz alcíme.
Németh Hajnal

A performansz a “Szimultán Város” című kiállítás záróeseménye, a kiállításról információ itt található: http://csokonaiszinhaz.hu/muvek/nemeth-hajnal-szimultan-varos/
A Csokonai Színház megbízásából és támogatásával.
További támogató: Debreceni Németh Kulturális Fórum
Együttműködő partner: CHB – Collegium Hungaricum Berlin

Fotó: Eric Ferranti