028_kovek_tantermi_hbosz_19_05_17

KÖVEK

A Köveket az ausztrál szerzőpáros egy újsághír alapján írta. Annak ellenére, hogy a darabban feldolgozott balesetekhez hasonlóról a mai napig is érkeznek tudósítások, a történet aktualitását mégis inkább egy barátság alakulásának, és a kamasz korosztály határfeszegetésének témája kínálja. A történet két fiatal barátságát mutatja be, és azt, ahogy önmaguk és a barátságuk határainak feszegetéséből hogyan lesz tragédia.

Az osztálytermi színházi nevelési előadás azt a kérdést járja körbe színházi jelentek és interaktív munkaformák segítségével, hogy meddig terjed a barátok egymás iránti felelőssége.

Előadásunk lecsupaszított színházi formákra épül, iskolai padok és újságpapírok segítségével meséljük el a történetet, hogy a játékosság és az emberi viszonyok kerülhessenek a középpontban.

A Csokonai Színház 2018 tavaszán mutatta be Köveket a Víg Kamaraszínházban. A 2018/2019-es évadban elkészítettük az előadás osztálytermekbe utaztatható interaktív változatát, hogy minél több fiatalhoz eljuttathassuk e két kamaszról szóló történetet.

Az előadáson egy alkalommal egy osztály tud részt venni.

Kövek – Tanári csomag: itt tölthető le.

Szereposztás

Tom Lycos és Stefo Nantsou színdarabja nyomán aszíndarabot fordította: Békés Pál

Célkorosztály: 5-6. évfolyam

Színész-drámatanárok
Kránicz Richárd
Madák Zsuzsanna

Dramaturg
Madák Zsuzsanna

Rendező, színházi nevelési szakértő
Bethlenfalvy Ádám

Bemutató időpontja: 2019. szeptember 06., 10.00 Debreceni Napraforgó Waldorf Általános Iskola

A mű Békés Pál fordító képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével kerül előadásra.

A Kövek című előadáshoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

nka

Előadásfotók