Ugrás a fő tartalomhoz
Belépés csak a színház alkalmazottainak!
Próbatábla
A próbatábla megkintéséhez kattints ide . A heti munkarend megkintéséhez kattints ide . A színház belső működését szabályozó előírások megtekintéséhez kattints ide.
vissza

Kövek

Csokonai Ifjúsági Program (CSIP)műsoron marad

KÖVEKA Köveket az ausztrál szerzőpáros egy újsághír alapján írta. Annak ellenére, hogy a darabban feldolgozott balesetekhez hasonlóról a mai napig is érkeznek tudósítások, a történet aktualitását mégis inkább egy barátság alakulásának, és a kamasz korosztály határfeszegetésének témája kínálja. A történet két fiatal barátságát mutatja be, és azt, ahogy önmaguk és a barátságuk határainak feszegetéséből hogyan lesz tragédia.

Az osztálytermi színházi nevelési előadás azt a kérdést járja körbe színházi jelentek és interaktív munkaformák segítségével, hogy meddig terjed a barátok egymás iránti felelőssége.

Előadásunk lecsupaszított színházi formákra épül, iskolai padok és újságpapírok segítségével meséljük el a történetet, hogy a játékosság és az emberi viszonyok kerülhessenek a középpontban.

A Csokonai Színház 2018 tavaszán mutatta be a Köveket a Víg Kamaraszínházban. A 2019/2020-as évadban elkészítettük az előadás osztálytermekbe utaztatható interaktív változatát, hogy minél több fiatalhoz eljuttathassuk e két kamaszról szóló történetet.

Az előadáson egy alkalommal egy osztály tud részt venni.

Az előadás időtartama: 100 perc szünet nélkül.

Tanári csomag az előadáshoz itt letölthető.

Photo Gallery

Fotók: Máthé András

osztálytermi színházi nevelési előadás

Tom Lycos és Stefo Nantsou színdarabja nyomán

A színdarabot fordította: Békés Pál

Célkorosztály: 5-6. évfolyam

Színész-drámatanárok
Kránicz Richárd
Madák Zsuzsanna

Dramaturg
Madák Zsuzsanna

Rendező, színházi nevelési szakértő
Bethlenfalvy Ádám

First performance: 2019. szeptember 06., 10.00 Debreceni Napraforgó Waldorf Általános Iskola

A mű Békés Pál fordító képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével kerül előadásra.

A Kövek című előadáshoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

nka

ugrás a lap tetejére

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében.