Belépés csak a színház alkalmazottainak!
Próbatábla
A próbatábla megkintéséhez kattints ide . A heti munkarend megkintéséhez kattints ide . A színház belső működését szabályozó előírások megtekintéséhez kattints ide.
open close

KLIM (Volodimir Klimenko): A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

bemutatóink

magyarországi ősbemutató

Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, valamint Gilbert K. Chesterton Mr. Pond paradoxona című művei nyomán

Bunparadoxona_webplakatA kortárs ukrán-orosz színház egyik legkülönlegesebb, legfilozofikusabb alkotója a drámaíróként, rendezőként, színházteoretikusként ismert Klim, azaz Volodimir Klimenko. E sajátosan költői atmoszférájú darabjában két kiemelkedő író, G. K. Chesterton illetve Fjodor Dosztojevszkij egy-egy kultikus szereplőjét ütközteti abszurd, szinte már szürreális helyzetben. Két angol úr, Mr. Pond és Geheugen kapitány különös körülmények között Oroszországba kerül, ahol találkoznak Rogyion Raszkolnyikovval, a Bűn és bűnhődés című regény főhősével és szembesülnek annak beteges, nyughatatlan lelkével. Ennek hatására úgy döntenek, hogy elvégeznek egy igazságügyi nyomozási kísérletet, hogy mélyebben megértsék az öreg uzsorásasszony megölésének körülményeit és motivációit. Ugyanakkor ez a kísérlet arra készteti őket, hogy ennél is szélesebb témákat gondoljanak át: igazolható-e egy rossz ember megölése, ha az elkövető ezt a legnemesebb érzésektől vezettetve teszi? Más szóval – szabad-e ölni az „igazság nevében”? Talál-e Raszkolnyikov önmagában erőt a bűnbánathoz, és hogy az élethez támaszt találjon a hitben, a reményben, a szeretetben?

Date Performance Műfaj

2019/04/23 Tuesday


19:00

A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

Thuróczy Gyula bérlet

“Víg Kamara” Theatre, Debrecen

2019/04/24 Wednesday


19:00

A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

Soós Imre bérlet

“Víg Kamara” Theatre, Debrecen

2019/04/25 Thursday


19:00

A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

Horváth Árpád bérlet

“Víg Kamara” Theatre, Debrecen

2019/04/26 Friday


19:00

A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

Téri Árpád bérlet

“Víg Kamara” Theatre, Debrecen

2019/05/14 Tuesday


19:00

A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

Lontay Margit bérlet

“Víg Kamara” Theatre, Debrecen

2019/05/15 Wednesday


19:00

A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

Latinovits Zoltán bérlet

“Víg Kamara” Theatre, Debrecen

2019/05/16 Thursday


19:00

A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

Mensáros László bérlet

“Víg Kamara” Theatre, Debrecen

Photo Gallery

Próbafotók:

Előadásfotók:

Fotók: Máthé András

cast

misztikus-filozofikus thriller

Fordította: Kozma András

Vivien Edelényi
Majzik Edit Jászai-díjas
Mészáros Ibolya
Tibor Mészáros
Kinga Újhelyi Jászai-díjas
Artúr Vranyecz

 

Dramaturg
Kozma András

Set Designer
Vlad Troickij

Costume Designer
Bánki Róza

Fény -és videótervező
Marija Volkova

Stage Manager
Ádám Lezó

Prompter
Góz Adrienn

Director’s assistant
Homonna Nóra

Music
Vlad Troickij és a Társulat

Zenei rendező
Vlad Troickij és Újhelyi Kinga

 

Director
Vlad Troickij

Az előadás időtartama: 150 perc egy szünettel.

First performance: 2019. április 18.

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében.