Új pályán – Megtartottuk sajtótájékoztatónkat a 2019/2020-as évadról

Ma délután tartottuk meg sajtótájékoztatónkat a színház következő évadáról. A következő évad műsorrepertoárja a serdülőkori átváltozástól (Imágó) és zaklatástól (Para), a grund kegyetlen világán (A Pál utcai fiúk) és a nőben rejlő vágyon át (Yerma) egészen az örök illúziókig (Don Quijote) vezeti majd a nézőit. Az új színházi szezon repertoárjában elhangzik majd Ozmin híres dala Mozart operájából (Szöktetés a szerájból), Tosca és Cavaradossi duettje Puccini szenvedéllyel teli zenedrámájából, ősszel pedig Kálmán Imre melódiái (Csárdáskirálynő) költöznek majd a Nagyszínpadra. Műsoron lesz többek között Saint-Exupéry, García Lorca, Dürrenmatt, Mikó Csaba, Pass Andrea és Romankovics Edit egy-egy műve. Színházunk új évadának tizennégy bemutatója közül négy (Imágó, Para, Nemtudomka, Közel-távol) ősbemutató.

Megtartottuk sajtótájékoztatónkat a 2019/2020-as évadrólA 2019/20-as évadot még a Csokonai Színház épületében kezdi a társulat ‒ mondta el Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere az új szezont ismertető sajtótájékoztatón. A 2020. januári költözést követően a Víg Kamaraszínház mellett új játszóhelyeken, a Nagyerdei Stadion tereiben tartják majd az előadásokat. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója hozzátette: az épület rekonstrukciója miatt megváltozik a színház bérletrendszere is. Bizonyos bérletek megszűnnek majd, de az igazgató ígéretet tett arra, hogy igyekeznek mindenki számára megfelelő alternatívát kínálni. A teátrum július elején tájékoztatja a közönséget az új bérletrendszerről. A bérletárusítás augusztus 6-án kezdődik majd.

Az új évad programjával kapcsolatban elhangzott, hogy színes műsorkínálattal, sokféle nézői igényt kielégítő, tartalmas, szórakoztató és elgondolkodtató előadásokkal, klasszikusokkal és kortárs darabokkal várja a színház a közönséget. Szeptemberben a Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián szerzőhármas által jegyzett A Pál utcai fiúk című zenés játék bemutatójával indul az évad, Keszég László rendezésében. A közismert Molnár Ferenc regény alapján készült adaptáció mai nyelvezetével, modern zenei világával várhatóan Debrecenben is felrobbantja majd a nézőteret. Keszég László egy Dürrenmatt-darabot is rendez a következő évadban a Csokonaiban: Az öreg hölgy látogatását állítja színpadra, egy metoo-drámát az ötvenes évek Svájcából, a főszerepben Kubik Annával és Bakota Árpáddal. Azt mondják, nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája, legtöbbször a Csárdáskirálynő egyik slágere. A Földnek ez a pontja jövő ősszel Debrecen lesz, hiszen a színház műsorra tűzi az operett műfajának legnépszerűbb és legtöbbet játszott darabját, a Csárdáskirálynőt, Gemza Péter rendezésében. Pass Andrea, aki az idei Deszka Fesztivál díszvendégeként nyerte meg magának a debreceni közönséget, egy „átváltozástörténetet” hoz Debrecenbe, Imágó címmel. A darab kamaszokról szól felnőtteknek és felnőttekről a kamaszoknak, Varga Klárival és Rózsa Lászlóval a főbb szerepekben.

Ilja Bocsarnikovsz (Három nővér, Lear) ismét egy megkerülhetetlen európai klasszikus szöveget értelmez újra a debreceni társulattal. Előadásában Don Quijote nem balga álmodozóként jelenik meg, hanem olyan hősként, aki a kilátástalannak tűnő küzdelem során sem veszíti el hitét. A Don Quijote főbb szerepeiben Mercs Jánost és Rózsa Lászlót láthatja majd a közönség.

A MagdaFeszthez is kapcsolódva kap főszerepet a nő háromszor: Elektra, a bosszúálló nő, Tosca, a féltékeny nő és Yerma, a vágyakozó nő. Évszázadokkal ezelőtt Bornemisza Péter „a jóra való tunyaság ellen” magyarra adaptálta Euripidész Élektráját. A Magyar Elektrát, a bosszúálló nő drámáját ezúttal Szabó K. István értelmezi a színpadon, Németh Ákos szövegátiratát használva, a főbb szerepekben Ráckevei Annával és Tolnai Hellával. Puccini finoman kidolgozott, szenvedéllyel teli operája, a Tosca az évad második felében lesz műsoron, míg Federico García Lorca tragikus költeményének színpadi adaptációját októberben mutatja be a teátrum. A Yerma egy gyermektelen anya történetét, szenvedélyeit, elfojtott vágyait állítja középpontba, Újhelyi Kinga főszereplésével, Ancu Bradu rendezésében.

Nem maradnak el a népszerű fesztiválok sem: a női alkotók és alkotás köré szervezett MagdaFeszt ismét Szabó Magda születésnapja köré szerveződik, majd áprilisban nyitja meg kapuit a kortárs drámák fesztiválja, a DESZKA.

 

csokonai_evad_prezi_042A Csokonai Színház bemutatói:

Tóth Réka Ágnes: Közel-távol (rendező-koreográfus: Simkó Beatrix)
táncprodukció

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk (rendező: Keszég László)
Molnár Ferenc azonos című regénye alapján
zenés játék

Federico García Lorca: Yerma (rendező: Anca Bradu)
balladisztikus dráma

Miguel de Cervantes: Don Quijote (rendező: Ilja Bocsarnikovsz)
dráma

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (rendező: Gemza Péter)
nagyoperett

Mikó Csaba: Nemtudomka (rendező: Madák Zsuzsanna)
zenés mesejáték a Nemtudomka című népmese nyomán
ősbemutató

Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból (Rendező: Juronics Tamás)
A Csokonai Színház és a Co-Opera közös produkciója
vígopera

Pass Andrea: Imágó (rendező: Pass Andrea)
átváltozástörténet

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (rendező: Vranyecz Artúr)
csillagtúra kiskertészeknek

Romankovics Edit: Para (rendező: Bethlenfalvy Ádám)
ifjúsági dráma
ősbemutató

Giacomo Puccini: Tosca (rendező: Gábor Sylvie)
opera

Magyar Elektra (rendező: Szabó K. István)
Bornemisza Péter művét mai színpadra írta: Németh Ákos
tragédia

Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (rendező: Keszég László)
gúnyos, szatirikus tanmese

Théba (rendező: Madák Zsuzsanna)
osztálytermi színházi nevelési előadás
Jon Fosse Halál Thébában című drámája nyomán írta: Madák Zsuzsanna

Photo Gallery

Fotók: Máthé András