Garay Nagy Tamás: óriási szerelem van a „sárga épület” és közöttem

Garay Nagy Tamás: óriási szerelem van a „sárga épület” és közöttem

A Debrecen Televízió nemrégiben két játékfilmet is forgatott. A két alkotásban nem csak a városi televízió közös pont, hanem Garay Nagy Tamás is. A Csokonai Színház színművésze mind a két filmben szerepet kapott: A rögöcsei csodában és Az ötödik ízben is. Emellett pedig nem csak Debrecenben, de a fővárosban is több darabban játszik.
Első szerelem

First Love

Az 1970-ben megjelent Első szerelem egy egyes szám első személyben megírt novella, egyike Samuel Beckett első, már franciául írott műveinek.
Kibetűzni a rejtjeleket

Kibetűzni a rejtjeleket

Beszámoló a debreceni Déri Múzeumban 2013. január 9-én rendezett irodalmi estről, amelyen Borbély Szilárd: A Testhez című kötetének részletei hangzottak el.