Társulat: A Tünet Együttes előadása
Helyszín: Nagyszínpad
Időpont: 2018. október 08., 19 óra

Jegyek a Csokonai Színház jegypénztárában és a www.jegymester.hu oldalon kaphatók.

Az előadásról

Burok plakátA születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyzet – túl a valós téren és időn, kivételes tapasztalás.

A Tünet Együttes új produkciójában a szülés élményét kísérli meg felidézni, szétszálazni és megmutatni testtel, szóval és képpel. Az előadásban résztvevő négy táncosnő a saját szüléstörténetéből és testemlékeiből, traumatikus és euforikus élményéből dolgozik. Megpróbálják kifordítani mindazt, ami a csukott szemeken, a bőrön, a tudattalanon belül történt.

A tudat kiszökik a szülőszoba ajtaján. A szem becsukódik. A baba diktál. Az anya mászik, feláll, lépcsőzik, alszik, fekszik, oldalt, hátul, térdel, kapaszkodik. Kitágul és összehúzódik. Pulzál. Izzad. Eddig ismeretlen gumianyagot találtak fel: a végtelenségig tágul és tovább, épp addig a pontig, ami a halálhoz legközelebbi pillanat. Az ismeretlen kapuja előtt visszafordul. Integetnek a szfinxek. És még csak a haj. Szakad az anyag. Először a fej. Szünet. Szünetek és tolások: a megszűnt idő ütemei. Kilencvenfokos fordulat. Kiszorul a váll. És kicsusszan a resztli.

Update: Az egyik táncosnő a próbafolyamat alatt újra teherbe esett.

“A szívhez szóló mozgásmonológok, a kihangosított belső dialógok és az irányított transz, a közös átszellemülés lehetősége bizony még a mélyen eltemetett szentimentalizmuson is kifog.” – Artner Szilvia Sisso, Színház.net

“a Tünet Együttes Szabó Réka rendezte-koreografálta, Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadása újfajta színházi nyelv-, sőt egyenesen újműfaj-teremtő, kitűnően sikerült produkció.” – Kutszegi Csaba, Tánckritika.hu

Fotógaléria

Fotók: Mészáros Csaba

Videógaléria

Magdafest slide

Szereposztás

Táncosok
Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda, Dányi Viktória

 

Koreográfus – asszisztens
Dányi Viktória

Zene
Hammer Zsolt, Jávorka Ádám

Dramaturg
Gábor Sára

Látvány, kreatív technológia
Kiégő Izzók, Samu Bence, Terebessy Tóbiás

Konzulens
Árvai György

Fény
Szirtes Attila

Jelmez
Szűcs Edit

 

Rendező – koreográfus
Szabó Réka

 

Támogatók: NKA, Emberi Erőforrások Minisztériuma

Koprodukciós partner: Trafó

Térkép betöltése...
DÁTUM / IDŐPONT HELYSZÍN MŰFAJ

2018/10/08 hétfő


19:00


Nagyszínpad, Debrecen