Az Őszintén szólva alkotóival folytatódik a Kulisszák

Kulisszák Don QuijoteAz Őszintén szólva alkotói lesznek az évad első Kulisszájának vendégei október 29-én (csütörtökön) a Debreceni Művelődési Központ Pódiumtermében. A produkció magyarországi ősbemutató, így Ráckevei Anna, a népszerű estek háziasszonya nem csupán a francia szerző „felfedezésről” faggatja majd Gemza Péter rendezőt és a szereplőket, hanem az általa teremtett különleges, a klasszikus francia vígjáték hagyományait követő világról és annak tipikus, mai karaktereiről is.

Xavier Daugreilh 1997-ben elnyerte a legjobb francia vígjátéknak járó Molière-díjat. Daugreilh több művében foglalkozik azzal, hogy a hazugságok, az ártatlannak tűnő játszmák hogyan szövik át és alakítják a mindennapjainkat, sőt az életünket. Az Őszintén szólva, amely magyar színpadon a Csokonai Színházban látható először, komikus helyzetek sorozatában tárja elénk, hogyan fulladozik a 30-as, 40-es korosztály a hazugságok hálójában.

Gemza Péter az egyik interjúban úgy nyilatkozott, hogy az Őszintén szólva esetében hatványozottan igaz, hogy az előadás ritmusát kell leginkább eltalálnia a rendezőnek, bár őt leginkább az foglalkoztatta, hogy a hazugságok hálójából milyen módon tudnak visszatalálni önmagunkhoz a szereplők. A színészek (Mercs János, Wessely Zsófia, Herczeg Tamás, Mészáros Ibolya, Takács Dániel és Horváth Julianna) megannyi ismerős karaktert játszanak: vívódó entellektüelt, bizonytalan, sok-sok impulzussal megáldott, elfojtott művészt, szoknyavadász macsót, kontrollmániás, mindent uralni vágyó nőt, vagy épp boldogtalan karrieristát. Köztünk élő figurákat egy olyan vígjátékban, ahol mindig váratlan fordulatok viszik előre a cselekményt kifinomult humorral.

A program ingyenes.

időpont: 2020. október 29. 18 óra
Helyszín: Debreceni Művelődési Központ, Pódiumterem